Még több rólam
Jelenleg Skóciában élek, már 11 éve.
Azért írom, hogy jelenleg, mert 23 éves koromtól 6 év kivételével gyakorlatilag külföldön élek. Most 47 éves vagyok.
Hogy én választottam e azt , hogy külföldön éljek? Eleinte inkább kényszer volt de utána már magam döntöttem így.
Merre jártam éltem a „nagy világban”?
Sokfelé 🙂 .
Első állomásom Kanada volt. Aztán Új Zéland következett. Olaszország, Portugália és Kína a 10 hónpjával sem maradtak ki.
Éltem Angliában is egy rövid ideig.
Ezeken kívűl jártam Tahitin kétszer is és a Kanári- Szigeteken, Ezen belül Lanzarote-n és Tenerifén többször is.
Mit mondjak, voltam fennt és lennt. Kerestem milliókat és éltem luxus életet. De megtapasztaltam a több milliós tartozást és a küzdelmet a mindennapi megélhetésért is, és még attól lejebb is.
Voltam alkalmazott és voltak saját vállalkozásaink is mint például Szépségszalon és Ékszerek készítése, forgalmazása.
Nem mondhatnám ,hogy kiegyensúlyozott volt életemnek ez a szakasza. De mostmár annál inkább.
Sokmindent tanultam, sokat láttam .Fóleg az emberi értékekről.
Magyarországot és a magyarokat egész másképp látom. Látom a hibáinkat de látom azt is , hogy a Magyar nép az egyik legtehetségesebb minden értelemben. Sokkal de sokkal több van bennünk mint azt sokan gondolnák.
Ahhoz, hogy valamit kitudjunk értékelni szükség van egy hasonló nagyságrendű dologra amihez hasonlítani tudunk. Más országok, népek megismerése, velük való együtt élés már egy hasonló nagyságrendnek számít.
Legelőször Kanada volt a célállomás. Itt 1,5 évet éltem.


Majd ÚJ Zéland következett, itt 11 hónapot töltöttem.


Na de miért írom én ezeket?
Főleg azért, mert a legtöbb inspirációt az alkotásaimhoz a tájak adták és adják.Nagyrészt ezek formáltak és késztettek a teremtésre.
Minden alkotás legyen az vers, dal vagy festmény vagyis maga a művészet az esztétikához tartozik. Ez is egy hullámhossz. Minnél magasabb szintű az esztétika annál nagyobb hatást tud kiváltani.
Ezeket érdemes tudni rólam ha esetleg éppen Webdesignert keresel. Így láthatod honnan nyerek naponta inspirációt és eldöntheted szimpatikus e ez számodra vagy sem.
Mit érdemes még rólam tudni?
Életemre leginkább a fejlődés és ennek a fejlődésnek a vágya jellemző.
Folyamatosan képzéseken veszek részt. Szakmai képzéseken és személyiség fejlesztő képzéseken is.
Él bennem egy vágy, hogy jobb legyek a tegnapi énemnél. Tudtad , hogy mindenki korlátlan képességekkel rendelkezik? Gondolom neked is feltűnt, hogy a korlátlan képességeinket valami nagyon is korlátozza. Ez így is van. Csak nagyon keveset használunk belőlük.
Egyik esély arra, hogy képességeinket jobban tudjuk használni az a képzés. Van még egy lehetőség de arról most itt nem fogok bővebben írni. Persze ha téged ez érdekelne szívesen megosztom veled, küldj üzenetet és megírom neked.